BME Környész


Szia!

Ez a Vegyészmérnöki Kar Környezetmérnöki szakának jegyzet-, segédlet- és információ gyűjtő hallgatói oldala. Ha bármilyen, a többiek számára hasznos dologgal vagy információval rendelkezel, tedd elérhetővé a többiek számára is!

Energetikai Szakkollégium programtervezet

Közösség
Felkerült az ESZK 2010 őszi programtervezete! Nézzétek át, sok érdekes előadás és üzemlátogatás lesz a félév során! Aktuális részleteket az ESZK honlapján, valamint itt taláhattok majd.

2010. 09. 01. 11:25 | Hozzászólások (0)

Tantárgyfelvétel véglegesítése, bejelentkezés a 2010/11/1 félévre

KTH
- Az előzetes jelentkezések alapján a KTH munkatársai a vizsgaidőszakot követően ellenőrizték az előzetes követelmények teljesülését, és a nem jogos tantárgyfelvételeket törölték.

- A tanszékek a regisztrációs hét első napján, augusztus 30-án 10 és 16 óra között döntenek a végleges kurzus-kínálatról. A nem induló kurzusokról a hallgatókat törölniük kell, egyidejű értesítésük mellett. Ekkor már nem lehet tanórák megtartásával meghirdetett kurzus időpont nélkül. Ezt követően már csak a hallgatók számára kedvező változtatásokat hozhatnak.

- A végleges tantárgy- és kurzusfelvételi időszak augusztus 30-án (hétfőn) 1600 -tól szeptember 5-én (vasárnap) 2359 ig tart.
2010. 08. 27. 09:43 | Hozzászólások (0)

Gólyahajó 2010

Vegyész HK
Idén is megrendezésre kerül az immár hagyományossá váló Gólyahajó.

A BME Építészmérnöki Kar, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar gólyái részére megrendezésre kerül a GÓLYAHAJÓ.A hajón több mint 1000 gólyát három tánctér, éjszakai halyókirándulás, négy bárpult pénztárca barát árakkal vár 21:00-tól hajnal 4-ig. Karunk elsőseinek 250 hely van fenntartva.
2010. 08. 27. 09:40 | Hozzászólások (0)

Tájékoztató kollégiumi várólistáról

Vegyész HK
Tájékoztató a kollégiumi várólistára jelentkezéshez.

Az idei félévben is van lehetőség feliratkozni a kollégiumi várólistára!
A feliratkozással kapcsolatos információk:
A várólistára jelentkezhet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar minden egyes hallgatója, akinek a félév elején a kollégiumi jelentkezését elutasítottuk! Ebből következik, hogy aki a nyár folyamán nem adott le érvényes kollégiumi jelentkezést, a várólistára sincs lehetősége feliratkozni!
2010. 08. 27. 09:40 | Hozzászólások (0)

Szociális fellebezés kollégiumhoz

Vegyész HK
Azoknak a hallgatóknak, akiknek a pályázatát első körben elutasítottuk, joguk van arra, hogy szociális helyzetükre való tekintettel kollégiumi férőhelyet kérjenek. A honlapon, illetve az információs csatornákon közzétettük az igazoláslistát, azaz hogy mely papírokat szükséges beszereznetek a fellebbezéshez, illetve a későbbiekben a szociális támogatáshoz. Az egyik dokumentum a szükséges igazolások beszkennelt változatait tartalmazza, ha esetleg nem tudnátok, hogy valamelyik szükséges igazolás hogy néz ki. Ezen kívül megtaláljátok még a TJSZ 2.számú mellékletét, ami nem más, mint a jelen pillanatban hatályos szociális pontrendszer.
Fontos: az egyetemi szociális rendszerben (szoc.sc.bme.hu) nem kell regisztrálni a kollégiumi fellebbezés során!
2010. 07. 09. 09:25 | Hozzászólások (0)

Kollégiumi férőhelyek az őszi félévre

Vegyész HK
A Kollégiumi Bizottság először is elnézéseteket kéri, hogy 2 napos késéssel tudta csak közölni az eredményeket. Ennek oka, hogy nem csak Nektek, hanem Nekünk is új a felvételi rendszer, és néhány nem várt technikai problémával kellett szembesülnünk az elmúlt néhány napban, amelyek miatt nem tudtuk a pontos eredményt az előre kiírt időpontban közzé tenni.
Emiatt szeretnénk elnézést kérni Tőletek!
2010. 07. 09. 09:22 | Hozzászólások (0)

Nyári Kollégium 2010

Vegyész HK
A 2010 nyári időszakra vonatkozó kollégiumi jelentkezés eredménye, és FONTOS tudnivalók.
2010. 06. 15. 14:07 | Hozzászólások (0)
Oldal:  [1] 2 3 ... 37 38 39


Üdvözlet





Kedvenc tárgyak

A Kedvenc tárgyak eléréséhez be kell jelentkezned. [?]



Környész@FB


Fórum friss

Re: oktatás
sziasztok,arra lennek kivancsi, hogy milyen/melyik OKJ-es kepzes jelent pluszpontot a felvetelinel?m [...]
Írta: Anonymous
2010. 07. 21. 13:44

Re: oktatás
Hello!Köszi a válaszokat, végül átgondoltam és szerintem maradok a BMFen, mert azért itt se olyan kö [...]
Írta: Anonymous
2010. 06. 06. 11:49

Re: oktatás
Szia Reni!Én egy évet eltöltöttem a BMF-en, megcsináltam szinte minden tárgyat, közben végigpartizta [...]
Írta: duffy
2010. 05. 18. 00:57



Hivatkozások



Online

Vendégek: 4
Tagok: 0


Green Web Hosting!